„Ahhoz, hogy egy ország, egy vármegye vagy egy is település fejlődjön, gyarapodjon, nagyon sok lánglelkű embernek kell gondolkodnia és cselekednie. Történelmünk során ezt a kis falut is sok ezer ismert vagy régen elfelejtett ember építgette, és tudásával, igyekezetével tette mindannyiunk kedves otthonává. Azzal a szándékkal, hogy méltó módon ismerje el azok munkáját, akik a múltban és jelenben sokat tesznek községünk fejlődéséért és gyarapodásáért, 6/1997. sz. rendeletével községünk önkormányzata kitüntető címet alapított. A rendelet szabályozta az „Inárcs Község Díszpolgára” cím odaítélésének feltételeit, és úgy döntött, hogy a község díszpolgárait Kampfl József szobrászművész e célra készült alkotásával jutalmazza meg.” (Inárcsi Hírmondó, 1997/4. sz.)

1976 szeptemberében pályakezdő pedagógusként költözött Inárcsra férjével, Kovács Gézával. Azóta itt élnek, magyart és történelmet tanítanak az általános iskolában. Két gyermekük született, Zoltán és Anna, akik szüleik nyomdokába lépve szintén tanárok lettek. Az első tanítási évtől kezdve foglalkozik versmondással. Versmondói középiskolás korukban is visszajártak, belőlük alakult az első diákszínjátszó csoportja 1988-ban. 1989 óta foglalkozik gyermekszínjátszással. A legsikeresebb gyermekszínjátszó csoport magja 1996 óta a mai napig együtt maradt. Olyan egyéniség, aki ismeri, birtokában van annak a képességnek, hogyan lehet tanítványaiból a legtöbbet kihozni, hogyan tudnak a pódiumon megfelelő művészi alázattal, mégis karakteresen, saját magukat megmutatva megjelenni. Jól ismeri a színpad törvényszerűségeit. Ismeri a színjátszók képességét, kiváló módszerrel hozza felszínre a játszókban rejlő tehetséget, jól használja a személyiségek emberi és alkotói tulajdonságait. Nagyszerű, érett szereplőket adott a versmondó és színjátszó társadalomnak, olyanokat, akik az ország legjelesebb versenyein bizonyították, hogy értékőrző műhelyt teremtett. Tevékenységét igényesség és makacs kitartás, a művészet és a világ megváltoztatásának, jobbá tételének szándéka jellemzi. De Kovácsné Lapu Mária mindenekelőtt pedagógus, így természetes, hogy személyes hitvallása szerint „.. a színház csak ürügy. A lényeg a közösség, ami ennek kapcsán létrejön, és segítséget nyújt a kamaszkor legnehezebb időszakaiban is” Munkája elismeréseként az elmúlt évtizedekben több magas szintű kitüntetést is kapott. Pedagógiai munkáját 1983-ban miniszteri dicsérettel, 1989-ben Kiváló Munkáért kitüntető jelvénnyel jutalmazták. 1992-ben pedig ő lett az Év pedagógusa az iskolában. A versmondáshoz, színjátszáshoz kapcsolódóan 1997-ben a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Miniszterétől Népművelésért-díjat, 2008-ban Radnóti-díjat, 2009-ben Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat kapott. Közel 30 éve rendezi községünk ünnepi műsorait, versmondóival részt vesz a különböző rendezvényeken. Munkájával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Inárcs neve nemcsak a megyében, hanem országosan is ismertté váljon. Az önkormányzat ennek elismeréseként ítélte oda neki 2009-ben az Inárcs Község Díszpolgára címet.

Családja első tagjaként a két világháború között települt meg Inárcson, ahol szülőhelye tradícióit folytatva, dinnyekertészettel foglalkozott. 1944-ben, a front átvonulása, ill. a vasútállomás környékének bombázása idején Andrássy (ma Somogyi Béla) utcai házában menedéket nyújtott az állomástelepi lakosságnak, akik megfogadták, hogy megmenekülésükért emlékkeresztet állítanak. Szudor Gergely és felesége, Fentor Margit 1946. júniusában erre a célra 12 négyszögöl területet ajándékozott az előző évben megalakult inárcsi r. katolikus egyházközségnek, melynek ő is alapító tagja volt. A feszület, melyre „Az 1944. évi háborús tél sok szenvedésének emlékére emelte az Állomástelep lakossága” feliratot vésték, hamarosan el is készült. Az 1950-es években az egyházközség pénztári ellenőreként tevékenykedő Szudor Gergely tevékenysége az oltárfülkés iskola elvétele után bontakozott ki igazán, amikor napirendre került az új templom felépítése. Az egyházközség pénztárosaként a Historia Domus is az egyik legaktívabb szervezőként említi, aki az anyagbeszerzésben, az építés szervezésében, a templom berendezésében egyaránt irányító szerepet játszott. 1967 júliusának végén bekövetkezett halála után példamutató életművét ismerte el az egyház azzal, hogy koporsóját az új templomban ravatalozták fel, és három pap vezetésével innen kísérték utolsó útjára az inárcsi temetőbe. A templom alapkőszentelésének 50. évfordulóján a községi önkormányzat egyházi téren kifejtett közösségi munkája előtt tisztelgett azzal, hogy posztumusz megadta neki az Inárcs Község Díszpolgára címet.

Fekiács József egy felvidéki családból származott, nagyszülei cselédek, apja erdész volt a véglesi uradalomban. Tehetségére hamar felfigyeltek, s a losonci tanítóképzőben taníttatták tovább, ahol 1908-ban kapott r. kat. kántori és tanítói oklevelet. Gr. Apponyi Albert kultuszminiszter kinevezésével ekkor érkezett Kakucs község Inárcs pusztájára, mivel az 1897-ben alapított iskola első tanítóját, Szegszárdy Árpádod Soroksár-Péteribe helyezték át. 1910-ig egyedül tanította a hat évfolyam 80-100 tanulóját, majd katonai szolgálatot teljesített. Helyére a frissen végzett Valló Anna tanítónőt állították, aki azonban leszerelése, 1912 után is itt maradt, mivel a növekvő gyermeklétszám miatt az iskola új státust kapott. Az általános ismétlőt ekkor gazdasági ismétlővé fejlesztették, Fekiács József pedig, aki feleségül vette kolléganőjét, igazgatói kinevezést kapott. 1914-től 1918-ig, amíg a harctéren szolgált, felesége ismét egyedül állt helyt 100-150 gyermek élén. A létszám a következő évtizedekben is rohamosan nőtt, s az 1940-es évek végén már megközelítette a 400 főt. Az oktatás feltételeit egy bérelt cselédházzal, 1929-ben egy egytantermes, 1939-42 között egy kéttantermes iskola megépítésével teremtették meg, a hatosztályos elemit pedig az elsők között szervezték nyolcosztályossá népiskolává. Fekiács József nevéhez fűződik a (1920) Hangya szövetkezet megalapítása, az iskola háború utáni helyreállítása, az állomosítás és az általános iskola megszervezése is. Fekiács József 1948-ban (felesége 1949-ben) ment nyugdíjba, de – főképp egyház életében – ezután is aktív tevékenységet folytatott. Kezdettől kántorizált (a század elejétől fogva pap helyett papja volt a puszta lakosságnak), 1945-ben részt vett az önálló egyházközség megalapításában, 1958-tól 1962-ig pedig a templomépítés szervezésében. Tevékenységét azzal ismerte el a képviselő-testület, hogy nyugalomba vonulása után utcát neveztek el róla, haláluk előtt pedig feleségével együtt megkapta a gyémántdiplomát. Az iskolaalapítás után Fekiács József nevét emléktáblára, arcvonását bronzba vésték, sírjuk felé pedig méltó emlékművet emeltek. Ekkor alapították meg a Fekiács-díjat. A bronzérem azóta az iskola legrangosabb elismerésévé vált, melyet 1977-től 1997-ig kiváló eredményeivel 70 tanuló érdemelt ki. A Fekiács házaspár kiemelkedő tevékenységét a 110. tanév évfordulós rendezvényeihez kapcsolódva posztumusz ismerte el az önkormányzat Inárcs Község Díszpolgára címmel.

Születése óta községünkben él. Nős, két fiúgyermeke és két unokája van. A citerával kisgyerekként kezdett barátkozni a nagyapja által akácfából faragott egykottasoros hangszeren, de senki sem tanította rá. A fogásokat, pengetési módokat apjától, nagyapjától „leste el”. Ma már mestere a citera muzsikájának és készítésének is, hisz gyermekkorától fúrt-faragott, s 13 évesen készítette első citeráját. 1976-ban az iskolában szervezte az első citeraegyüttest, mely éveken át aranyoklevelet szerzett. 1980-ban a felnőtteknek zenekart, 1981-ben napdalkört alapított, 1982-ben pedig a citeraegyüttes-vezetői tanfolyamot is elvégezte, majd Budai Nagy Sándor, a Népművészet Mestere bíztatására citerakészítéssel is foglalkozni kezdett. 1987-től 1992-ig Ócsán is népdalkört vezetett, és Dunaszerdahelyen is korrepetált egy együttest. A hazai csoportokat 1994-ben Férfi Népdalkör és Citeraegyüttes néven szervezte újjá. Ez az együttes ma is az ő vezetésével működik, és az általa készített hangszereken játszik. Az országos minősítőkön is rendszeresen részt vesznek. 1995-ben ezüst, 1996-ban, 1998-ban és 2003-ban aranyminősítést kaptak, az 1997-től általa vezetett ceglédi népdalkört és citera-együttest pedig 1998 tavaszán nyerte el a bronz, őszén pedig az aranyoklevelet. Prigyeni Pál munkásságát magas szinten is elismerték. Egyebek között a Hazafias Népfront 1981-ben oklevéllel, a kulturális tárca 1984-ben „Szocialista Kultúráért” kitüntetéssel, 2003-ban Életfa-díjjal jutalmazta, egyik citeráját pedig a citerakészítők 2004-es találkozója alkalmából rendezett „Verseny a Mesterciteráért” kiállításon bronzminősítésre tartották érdemesnek. Az önkormányzat e gazdag szakmai múlt elismeréseként ítélte oda neki 2007-ben az Inárcs Község Díszpolgára címet.

Közel egy évtized múltán egy pedagógus házaspárt tüntetett ki a képviselő-testület a település legrangosabb elismerésével. A két gyógypedagógus nem csupán szakmai tevékenységében, hivatásában alkotott maradandót, hanem időt és fáradságot nem sajnálva önzetlenül kivette részét a falu közösségi életének alakításában is. Mindemellett meg tudták őrizni magánéletük harmóniáját is, s egész lényüket a folytonos szeretet, derű, optimizmus, segítőszándék, empátia hatja át. Nevelőmunkájukat – a legfontosabbakat kiemelve – központilag Eötvös József Emlékéremmel és Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetéssel, helyileg pedig az Év Pedagógusa címmel és Tolnay Emlékéremmel ismerték el. A díszpolgári cím adományozásával egyrészt a település gyermekei nevelésében több mint negyven éven át nyújtott kiemelkedő pedagógiai tevékenységüket kívánta megköszönni az önkormányzat. Külön elismerést érdemel az a gyermek- és hivatásszeretet, amellyel a fogyatékos, sérült, segítségre szoruló gyermekek felzárkóztató neveléséhez viszonyultak. Nekik köszönhető, hogy e gyermekek itt helyben, családjuk közelében végezhették el az általános iskolát. Ez a felzárkóztató nevelőmunka a pedagógushivatás legnehezebbike, mely csak türelemmel, odaadással, szeretettel végezhető, melyre csak a legjobbak képesek. Nevelőmunkájukon túl a község civil szerveződéseiben felvállalt sokoldalú, szervező, közösségeket összetartó, lelki, szellemi és anyagi értékteremtő munkájuk elismerését jelentette e cím. Jelesül a nyugdíjasklubban, a citerakörben, a volt MHSZ inárcsi szervezetében, az egyházi kórusokban, a református egyházközösség életében, a helyi lap rovatvezetésében, az önkormányzat különböző bizottságaiban – Sebján György esetében 2006-tól a képviselő-testületben – való aktív részvételükre. A településen szinte nem volt és nincs olyan civil szerveződés, közösségi megmozdulás, melyben lelkiismeretes munkájukra ne lehetne számítani.

Olyan személyiség, akit igen sok szál fűz Inárcshoz. Fél évtizeden át végezte itt tanári munkáját, és ezzel ő is beírta nevét az iskola és község történetébe. Később a tanügyirányításban dolgozott, majd helytörténeti kutatással foglalkozott, amellyel Inárcs és a környező települések számára is számos maradandó művet alkotott. Még az 1980-as évek elején kezdte el kutatni az inárcs népoktatás és a község történetét, melynek továbbfejlesztéséből született Inárcs (Kulcsár Gabriella régészeti fejezetével kiegészített) kétkötetes története (1995), melyhez két iskolai évkönyv (1997, 2008), egy közművelődési kiadvány (2003), egy egyháztörténeti munka (2008), valamint az Inárcsi séták két füzete társult. A kutatómunka eközben egyre szélesedett, mely – több más kötet mellett – Hernád, Tatárszentgyörgy, Bugyi, Gyál településtörténeti monográfiáiban, továbbá a dabasi református egyházközséget (1720-1993), legutóbb egy Dabas 1848/49-es hőseit bemutató kötetben öltött testet. Az intézményi és önkormányzati munkát két évtizede segíti számtalan szakmai anyaggal, az Inárcsi (Új) Hírmondó című (18. évfolyamánál tartó) negyedéves tájékoztató pedig az ő szerkesztésében vált Inárcs község havonta megjelenő önkormányzati, kulturális és közéleti folyóiratává. Tevékenységét központilag, megyei és helyi szinten is sokszor elismerték. Egyebek közt 1995-ben a művelődésügyi miniszter A Művelődés Szolgálatáért Díjjal, Pest Megye Közgyűlésének elnöke 1998-ban Pest Megyéért Emlékéremmel, 2002-ben Tudományos Díjjal tüntette ki; Inárcs Község Önkormányzata 1997-ben, Bugyi község 1998-ban, Dabas város 2005-ben ismerte el a település díszpolgárának.

A címet elsőnek posztumusz Tolnay Lajosnak ítélte oda a testület, akit a közlekedéstörténet a MÁV első, 13 évig működő elnök-igazgatójaként, Inárcs község pedig – ahol szintén 13 évet töltött el és alkotott nagyot – községszervezőként és iskolaalapítóként tart számon. A MÁV elnök-igazgatójaként mintegy 1.700 km vasútvonalat, hidakat, pályaudvarokat, járműjavítókat épített, és európai léptékkel mérve is példás közlekedési rendszert alkotott. Később Budapest VIII. kerületében országgyűlési képviselővé választották, mandátumának lejárta után pedig Inárcson vett birtokot. A századokon át legelőnek használt pusztán 2.500 holdas modern gazdaságot szervezett, szőlő-, gyümölcs-, dohányültetvényeket létesített. Birtokának központjába korszerű gépekkel felszerelt majort és intézőlakot, körötte cselédházakat, továbbá két jeles építész (a Zeneakadémia és a Klotild-palota építőjeként ismert) Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján 1896-1898 között pompás eklektikus kúriát épített; az idénymunkások és állandó alkalmazottak gyermekeinek pedig 1897-ben iskolát alapított. Jóllehet 1906-ban kiparcellázta birtokát és Kölcsey utcai lakhelyére vonult vissza Budapestre (ahol a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsa élén a főváros fejlesztésében is kivette részét), Tolnay Lajos azzal szerzett számunkra elévülhetetlen érdemeket, hogy megtette az első lépést lnárcs községgé szerveződése felé; és lerakta az újkori Inárcs alapjait. Ennek elismerése érdekében döntött a képviselő-testület 1997-ben úgy, hogy a díszpolgári címet első alkalommal posztumusz neki adományozza.