Inárcs Község honlapja
2012.02.07. 15:21, kedd, Tódor, Rómeó napja
Látogatók száma: 153823

Szociális intézmények


Tanyagondnoki szolgálat
Tanyagondnok: Róth János

2365 Inárcs, Rákóczi út 4.
Tel: 30/680-1511



Bemutatkozó:

Tanyagondnok 1Róth János vagyok, tanyagondnok. Szeretnék néhány szóval bemutatkozni. 44 éves vagyok, Inárcson születtem. 2 felnőtt fiam van. Hobbim a sport, évekig kézilabdáztam majd futballkapus voltam, mostában az inárcsi öregfiúkban védek.

Kertészkedtem évekig, piacoztam, epret és többféle zöldséget termeltem. 10 éve dolgozom az önkormányzatnál, voltam csoportvezető a közmunkásoknál, illetve ételszállító.

2009-ben megszereztem a jogosítványt a pályázaton nyert Ford kisbuszra is. 2010 júniusában kezdtem el az egy éves tanyagondnoki tanfolyamot. 2011. májusában sikeres vizsgát tettem.

A Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete szervezte, 22-en vettünk részt rajta. Az oktatás Kecskeméten és Lakitelken zajlott. Nagyon sok érdekes dolgot tanultam, amit remélem, hogy tudok használni a munkámban. Ilyesmikre gondolok: elsősegély, betegjog, munkajog, szenvedélybetegségek, munkanélküli hivatal, könyvtár stb.

Olyan dolgokat tanultam meg, amik majd segítenek az Önök által felvetett konkrét problémák megoldásának, tudom, hogy merre kell elindulni vagy legalábbis tudom, hogy kihez kell fordulnom, hogy segíteni tudjak Önöknek.

A tanfolyam egy éve alatt megszerzett ismeretek alapján szakdolgozatot kellett írnom, és záróvizsgát tennem ahhoz, hogy megkapjam a tanyagondnoki bizonyítványt. Ami feljogosít a szolgálat ellátására. A szolgálat 2011. április 1-től működik.

A tanyagondnoki szolgálatról néhány szóval általánosságban:

a tanyákon pontosabban a külterületeken élőknek szóló ingyenes szolgáltatás azzal a céllal, hogy segítse az ott élők mindennapjait.

Inárcson ez hogyan alakul?

Inárcshoz tartozó külterület kb. 20 000 hektár, itt él 373 ember: a tanyákon, a Buckában, az Aranytelepen stb.

Az én feladatom a polgármesterrel egyeztetett heti munkaterv alapján az Önök, a külterületi lakosság ellátása, segítése.

A munkaeszközöm a kisbusz, amivel reggel 7 és délután fél négy között végzem a munkát.

Célom, hogy rövid idő alatt mindenkit megismerjek a területen. Engem is megismerjenek és tudják hogy mivel lehet hozzám fordulni, miben és hogyan tudok segíteni.

Mert a munkám egy része az, hogy én végezzem el azt, amivel megbíznak mondjuk, kiváltom a gyógyszert. De ha egy hivatalos ügynek az intézését kérik, akkor utánajárok a polgármesteri hivatalban, hogy hogyan és hol kell intézni az adott ügyet, és elmondom.

Tanyagondnok 2

Mivel a tanyagondnoki szolgálat egy új szolgáltatás Inárcson, a törvényi lehetőségek között az élet, vagyis Önök és én alakítom ki, hogy a lehető legjobban működjön.

Azok a szolgáltatások, amelyeket INGYNESEN elvégzek Önöknek, ha megbíznak vele:
- szociális étkeztetés esetén felveszem az igényt és munkanapokon kiszállítom az ebédet
- a házi segítségnyújtásnál a gondozónők illetve a családsegítő közreműködésével mindenféle feladatok, előre egyeztetett időben:
orvoshoz, fogorvoshoz, védőnőhöz, nőgyógyászhoz szállítás sztkba szállítás
gyógytornász, szakápoló kiszállítása az igénybevevő lakására
gyógyászati segédeszközök kölcsönzésében segítségnyújtás
szociális pénzbeni ellátás igényének továbbítása családsegítő szolgálathoz
személyes gondoskodás kezdeményezése
tüdőszűrésre szállítás

Egyéb szolgáltatások, amit nyújtok:

- választásokra szállítás
- gyerekek ingyenes szállítása: oviba, iskolába, szakköre, úszásoktatásra stb.
- sport és a művelődési ház rendezvényeire szállítás pld. borversenyre vagy a falunapra
- könyvtárba szállítás, de akár a kölcsönzés intézése

Ha megbíznak vele elintézem a bevásárlást. Ezt kétféleképpen lehet csinálni:

1. adnak nekem egy listát és pénzt és én bevásárolok, viszem az árut a blokkot meg a visszajárót.
2. a másik módja, hogy egy előre egyeztetett időpontban, aki igényli azt behozom a faluba és elintézi amit szeretne.
Mondjuk 8.30-kor összeszedek mindenkit, elviszem a postához és megbeszéljük, hogy 10 órakor értük megyek. Addig ott el lehet menni a gyógyszertárba, a postára, a takarékba, boltba, és az üzletközpontba is.

Szívesen segítek más szolgáltatások igénybe vételében is pld. háztartási gépek javításának megszervezésében, fodrászhoz szállításban stb.

De olyan egyszerű dolgokban is intézkedek majd, mint mondjuk, ha nem kapnak Hírmondót.

Ezek olyan lehetőségek, amiket én fel tudok ajánlani Önöknek, illetve ha ilyenekkel megkeresnek, akkor ingyenesen segíteni tudok. Gondolom az élet hoz majd más igényeket más kívánságokat. Mondják el nekem, hogy mit szeretnének, mire lenne szükségük arra, hogy könnyebb legyen az életük és jobban érezzék magunkat. Ígérem, én mindent megteszek a tanyagondnoki szolgálat keretében, hogy Önök minél elégedettebbek legyenek velem az Inárcsi Önkormányzat által biztosított ingyenes szolgáltatással.

vissza...


Társult Önkormányzatok "Együtt" Segítőszolgálatai
Intézményvezető: Kecskés Annamária

Rákóczi út 4.
Tel: 29/370-021/123, Fax: 370-021
E-mail: segitoszolgalat@freemail.hu

Családsegítő szolgálat

- egyének és családok szociális, életvezetési és mentálhigiénés problémáinak megoldásában nyújt segítséget, a családi konfliktusok megoldását segíti elő.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00 - 16.00
Szerda: 07.30 - 16.00
Péntek: 07.30 - 12.00

Gyermekjóléti szolgálat

- fő tevékenysége a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése, valamint a már kialakult veszélyeztetettség megszüntetése.

szolgáltatások nyújtása:
- családgondozás
- tanácsadás családi konfliktus esetén, gyermeknevelési problémákkal kapcsolatosan
- családterápia

Ügyfélfogadás:
Kedd: 08.00 - 16.00
Csütörtök: 08.00 - 16.00
Péntek: 08.00 - 12.00

Házi segítségnyújtás

Az idős, beteg és fogyatékos emberek részére nyújtott szolgáltatás, amelynek keretében a gondozott személy fürdetése, étkeztetése, gyógyszerhez való hozzájutása, valamint közvetlen környezete rendben tartása biztosítottá válik.

vissza...


Speciális Otthon
Intézményvezető: Bazsó Judit

Tanács u. 2.
Tel/fax: 29/370-012

Az 1800-as években épült Tolnay-Kúria ad helyet a 92 férőhelyes, megyei fenntartású bentlakásos otthonnak, ahol értelmi fogyatékos személyek ápolását és gondozását látják el.
Az intézményben heti rendszerességgel tart rendelést a háziorvos, de szükség esetén bármikor rendelkezésre áll.
Az ellátás mellett jelentős hangsúlyt fektetnek a gondozottak szabadidejének hasznos eltöltéséről, ezért rendszeresen szerveznek számukra különböző kézműves-játékos- és egyéb foglalkozásokat.

vissza...


© 2008 Inárcs Község Önkormányzata 2365 Inárcs, Rákóczi u. 4. Telefon: (29) 370-021, Fax: (29) 370-369, e-mail: titkarsag@inarcs.hu
utolsó frissítés: 2009-08-20